Hírek
2022. máj. 23.
Dr. Kúti Zsuzsanna
- Ökoiskola
III. helyezés a Közös Jövőnk környezetvédelmi verseny országos döntőjében
A VMSZC Oladi Technikum csapata III. helyezést ért el a XX. Közös Jövőnk Kárpát-Medencei környezetvédelmi verseny országos döntőjében.
A Közös Jövőnk Környezetvédelmi versenyt 2002-ben hozták létre azzal a szándékkal, hogy egy akkor még a közoktatásban kevésbé megjelent témát, a környezetvédelmet közelebb hozzuk a fiatalokhoz. Kezdetben körzeti versenyként a környék iskoláit, diákjait igyekeztek megszólítani. Később már inkább megyei, majd 2014-től országos versenyként hirdették meg a közben rangos eseményként emlegetett megmérettetést.
A jelenlegi kiírásban a versenyt kiterjesztették az egész Kárpát-medencére és három korosztályra, azaz az általános iskolások mellett a középiskolások és a felsőfokú képzésen részt vevők jelentkezését is várták. A verseny kijelölt témaköreiben igyekezett a klímaváltozás tématerületének minél szélesebb spektrumát felölelni, több oldalról közelíteni, ezzel is innovatív, problémamegoldó gondolkodásra ösztönözni a versenyzőket. A szervezők a verseny fordulói során igyekeztek a versenyzőket minél izgalmasabb és élményszerűbb módon bevinni a klímaváltozás erdejébe, hogy az ottani tapasztalatokkal felvértezve, képviselhessék megváltozott gondolataikat, véleményüket a kortársak felé.
A rendezvény fővédnöke: Dr. Áder János köztársasági elnök
A 2. korcsoportba tartozó középiskolás diákoknak 3 megadott témakör közül kellett egyet kiválasztaniuk és munkavázlatot készíteniük. A 2. fordulóba jutott csapatoknak ezt a témakört kellett bővebben kidolgozniuk, majd a harmadik fordulóban szóban is be kellett mutatniuk a kidolgozott munkájukat.
A csapat tagjai: Lencse Virág és Vicértes Beáta
Felkészítő tanár: Dr. Kúti Zsuzsanna
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Nyílt nap 2026
🎉 Iskolánk Nyílt Napja – Fedezd fel a kreatív szakmák világát! 🎉
2026. nov. 6.
Sipos László

Szakiskolai nap a MATRIX-nál – SchoolDay Budapesten
November 3-án tíz tanulóval Budapestre látogattunk, ahol részt vettünk a MATRIX által szervezett szakiskolai napon, a SchoolDay rendezvényen.
2026. nov. 4.
Biró Adél

Kreatív rajzpályázat az Oladi Technikumban
Tervezz ruhát a jövő emberének!
2026. nov. 3.
Poórné Erdélyi Anita

