Hírek
2024. ápr. 15.
11/FI osztály
- Szakma
- Sport
Ki lett a legfittebb 2024-ben?
2024.március 27-én megrendezésre került a II. Oladi Fitness Bajnokság. Hét fitnesses csapat mérkőzött meg egymással a bajnoki címért.
Egy alapos bemelegítés után 4 különböző versenyszámban mérethették meg magukat a csapatok. Az első megpróbáltatás egy ügyességi váltóverseny volt, amely 3 feladatból állt: kötélmászás, célbadobás és büntetődobás a kosárpalánkra.
A második kihívás egy kártyajáték volt. Melyhez nem ártott némi előzetes kártya ismeret. Francia kártyából kellett kirakni a helyes sorrendet, úgy, hogy egy kártyapaklit szétszórva, lefordítva elhelyeztünk a földön. A csapattagok felváltva futottak ki a paklihoz, ahol felfordítottak egy kártyát és ha nem a megfelelő lapot húzták akkor visszahelyezték a többi kártya közé. A feladathoz szükséges volt a gyorsaság a memória, valamint a csapatösszhang.
A harmadik rész az erő nevet kapta, ahol 1 percen keresztül kellett 4 embernek 4 különböző feladatot végrehajtani. Egy feladatot egy tag végzett el adott időn belül a lehető legtöbb ismétlésszámmal.
Az utolsó etap a pontszerző volt, mely 2 percig tartott, 4 különböző szert kellett gyűjteni zónánként, minden zónára fél perc jutott, minden eszköz más-más pontszámot ért.
Végül az első helyért egy küzdelem folyt, tollaslabda formájában. Harmadik helyet ért el a Vagyunk Végig, második lett a FI, míg első helyen a Vipera csapata végzett.
A 11/FI osztály köszöni mindenkinek a részvételt és gratulál a résztvevőknek.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Erasmus+ 2024
A csapat fodrász tanulókból állt, gyakorlati oktatáson is részt vettünk.
2024. máj. 7.
Biró Adél
Ballagás 2024
Pénteken elballagtak szakgimnazistáink és szakképző iskolásaink
2024. máj. 4.
Sipos László
Csiga Samu és Csiga Sára a Kastélyiskolában 🐌
Iskolánk pedagógiai asszisztens (gyógypedagógiai munkatárs) tanulói kedd délelőtt egy könyvbemutatón vehettek részt, - a Rum-Kastély EGYMI gyógypedagógusai -, Ihász-Kozmor Barbara és Szekérné Jóna Klaudia jóvoltából.
2024. máj. 2.
Nagy Adriána