Hírek
2023. nov. 18.
Némethné Ódor Edit
- Ökoiskola
- Iskola
Országos projektvetélkedő Gyulán 🐟
A Gyulai SZC 2023. november 16-án, országos megmérettetésre hívta a rugalmas tanulás szervezési formák keretében tanuló diákokat. A projektverseny mottójául a „Veszélyben a víz!” sürgetően aktuális jelmondatot választották.

A résztvevő csapatoknak újrahasznosított anyagokból kellett egy olyan produktumot készíteniük, mely a környezetkárosításra, azon belül is, a vízszennyezés veszélyeire hívja fel a figyelmet. Kreatív munkájuk minden fázisáról képi dokumentáció készült, melyet a verseny helyszínén, háromfős csapatok mutattak be. Iskolánkat a 9/E osztály képviselte, akik a mikroműanyagok környezetünkre és ránk, emberekre gyakorolt károsító hatásait állították előadásuk középpontjába.
A szaktekintélyekből álló zsűri előtt Boros Soma, Kriger Amanda és Menzhelieiev Yehor ismertette installációjuk üzenetét: bár a felelőtlen emberi tevékenység folyamatosan mérgezi természetes vizeinket, hiszünk abban, hogy a folyamat visszafordítható és az élet győzni fog! Tanulóink tudásuk legjavát adva, a 20 résztvevő csapat közül, az elismerésre méltó 4. helyezést érték el. Sikerükhöz hozzájárult Göndör Renáta és Girneata Krisztián technikai tudása és a felkészítő oktatók támogatása is. Köszönjük munkájukat és gratulálunk a teljesítményhez!
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Szakiskolai nap a MATRIX-nál – SchoolDay Budapesten
November 3-án tíz tanulóval Budapestre látogattunk, ahol részt vettünk a MATRIX által szervezett szakiskolai napon, a SchoolDay rendezvényen.
2026. nov. 4.
Biró Adél

Kreatív rajzpályázat az Oladi Technikumban
Tervezz ruhát a jövő emberének!
2026. nov. 3.
Poórné Erdélyi Anita

Vidám hangulatban telt a gólyaavató!
Iskolánkban egy igazán vidám és élményekben gazdag gólyaavatóra került sor 2026. október 22-én, ahol az új diákok játékos formában mutathatták meg ügyességüket, kreativitásukat és csapatszellemüket.
2026. nov. 2.
Novák Marcell

